Kedves Borbarátok és Páty-patrióta Listatagok, Hegyvidékiek, Kanyariak, mindenki, akivel már nemcsak lista beszélőviszonyban vagyunk!

Az Attilának felvidító, friss, logisztikai típusú útkaparás híre, nekem jókedvre hangoló, ugyancak friss gasztronómiai hírújdonságom van!
Többen kóstoltátok már Petrányi Pince felirat alatt jegyzett boraimat, közülük is a Sárga Muskotályt. Sok jó visszajelzés érkezett Tőletek: ízlik.
Most kaptam a hírt, hogy a Balatonfüred-Csopak borvidéki versenyen 92,4 környéki pontszámmal nagyarany körüli lett a SÁRGA MUSKOTÁLY, 2004. A Cserszegi és a rizling egy-egy ezüstöt kaptak, de annak is nagyon örülünk. :-)
Holnapra már remélem többet tudok. Addig is a napokban nevezünk az Országos Borversenyre. A Sárga Muskotály mellett a Cserszegi Fűszerest fogom indítani, a rizlingünknek most idén több érési idő kell. Mindkettőt kóstoltátok már pl. a tavalyi Nyitott Ajtók- Nyitott Pincék rendezvényen. Míg a rizling akkor hozta szokásos aranyát, 2003-ban a Cserszegi az aranyérme mellett elnyerte a Balaton legjobb Cseszegi Fűszerese különdíjat is. Most is erre gyúrok igazán, az Országos Borverseny pedig egy jó felvezetés lesz. Ott a reményteli muskotály mellett a cserszeginek kell majd jól szerepelnie. Ősszel és télen pedig a rizling felfutása várható. De az még arréb lesz.
Bár most nyári szünet van a Borklubban a jó hír örömére aug 3-án szerdán, azaz holnapután este 8.30 órakor egy nyílvános nyár esti teraszi kóstolás keretében szívesen bemutatom három versenyzőmet.
Kérem, hogy aki itthon van és eljön, interneten vagy telefonon (30-999-7518) holnap estig jegyezze be magát.
A kóstolás után pedig koncentráljunk az Attila beharangozta útkaparásra. Igérem, ha egyszer kész lesz az utunk, némi feltöltő szponzorfolyadékkal elő fogok állni, hogy amúgy rendesen avathassunk.

RJ, MZs. 62.