Meghívó 1.:
Kedves Borbarátok,
Már nagyon régen találkoztunk. Közös kis szüretünk óta kiforrtak a borok a pincében, már meg is fejtettem őket. Most csendben ülepednek, tisztulnak. Márton-napi Borklubunkra kóstólót is tudok hozni innen, házunktájáról is.
Rokolya Petivel már egyeztetjük az étkeket. Peti körülnézett a piacokon libahús ügyben, átbeszéltük a tavalyi nagy sikerű est tapasztalatait és az észrevételeket is beépítve összeállt a menüterv. Nagy részt
hasonlítani fog a tavalyihoz, de megtapasztalt képességeiteket figyelembe véve, nagyobb adagok lesznek. Beépül a menübe Peti izgalmas ötlete, hogy a liba valamilyen alkatrészét a kanyari kemencében süssük ki. Reméljük az idő kegyes lesz hozzánk. A libás terveket így felállítva, én is kezdem az illő borok gyűjtését. Az évjárat szép volt, korábban is szüretelhettünk, így nagyobb választékra számítok, mint tavaly.
feltételesen lekötünk egy nagyobbat is.
De addig is gyertek, jelentkezzetek mihamarabb, hogy beszerzési mértékeinket beállíthassuk.
Üdv, Ritecz János
Meghívó 2.:
Kedves Borbarátok,
Közeledik Márton, a libákat a borral összehozó szent napja.
JELENTKEZZETEK SZAPORÁN!
Vár a Márton-napi Borklub!
Ki tudja? Milyen szőlőből készül a Beaujolais ? Szükségből erényt? Hogy is van ez? Lehetne itt is tanulnunk egy kicsit? Mindent az újborról! Olvasd a http://ujbor.lap.hu/ oldal cikkeit!
Mi, magunk is készülődünk november 9-i estére. Míg kezemben füstöl a telefon, hol, kinek, milyen újbora van, addig Rokolya Peti a következő éteksort adta meg:
*Előétel:* Pirítós, libamáj zsírjában, libatepertő, lilahagyma
*Főétel:* Sültes tál: kemencés libacomb, libamell szeletek, libamáj szeletek, párolt lila káposzta
Ami az árakat illeti, Ti is a boltban vásároltok és a hús kifejezetten drágább lett. Úgy számoljuk azonban, hogy a meghírdetett emelt adag mellett is beleférhetünk a 2000 Ft/fő ételárba. Ugyanígy a bornál is bízom abban, hogy tartani tudjuk az 1600-1800 Ft/fős költségkeretet. Különösen, ha megszponzorálna minket megint egy pince. Na majd körülnézek ez ügyben is.
Reméljük az idő kegyes lesz hozzánk és a kemencés liba megázás nélkül elkészül a téren. Hogy elázás lesz-e? Nehéz a süt? emberek élete. Az-az örökös fagyűjtés, a kemence 3 órás felfűtése bizony kiszárítja a gigát. S ezután teszi csak be a libát! S ha ekkorra már ki van, bánja-e valaki, ha megpihen kissé közben?
GYERTEK TEHÁT, JELENTKEZZETEK!
Üdv, Ritecz János
Meghívó 3.:
Borbarátok és Borszomszédok,
Borbarátok és Borszomszédok,
Fogadjátok III. felhívásomat pénteki, Márton-napi Borklubunkra, ahol egyedülálló libaétkeket és újborokat kóstolhattok!
Megköszönve az eddig bejelentkezett 20 főnek a lendületét, betudva, hogy (pláne gyerek mellett) milyen nehéz programozni egy-egy kiruccanást, de az emberi reakcióidőket is ismerve, újra tekerek egyet a biciklin.
Jöjjetek, mert megismételhetetlen program vár Benneteket!
Az év meglepetése Pátyon!
Az év meglepetése Pátyon!
Bemutatkozik egy új pince. Megmutatja, hogy az ősi módszerek kiegészülve a természetből lesett tapasztalatokkal, rásegítve egy kis gépi motollás segítséggel, és nem nélkülözve az alkotók némi lilahagyma-zsíroskenyeres energiával felstuccolt ifjonti lelkesedését sem, milyen kellemes itókát tud varázsolni a 2007-es év szőlőiből.
A jelentkezéseket szerda este 20.00 óráig várjuk. Utána zárás. Este még Rokolya Peti kiszámolja receptjeihez az adagokat, s csütörtöktől indul a beszerzés.
A terem befogadóképessége sem szab már korlátokat. A Művelődési Házban szépen el fogunk férni terítékeinkkel, poharainkkal tálalósarkunkkal egyetemben.
Jelentkezzetek hát szaporán!
Üdv,
Ritecz János
Utószó:
Kedves Barátai a Bornak s a hozzá kapcsolódó kulináris, kulturális, stb. élményeknek!
Ugyan már a következő Borklubra készülünk, de most, hagolódás közben, feltolult bennem néhány szó múltkori Szent Márton napi libás-újboros klubestünkről. A sokszor negatív oldaláról emlegetett média révén egy új ismerethez is jutottam egy olyan témában, amit a japánok is csak mostanában tanítgatnak a rácsodálkozó franciáknak. A hangolódás az új klubestre és az új ismeret szintézise így hozta ki belőlem végre a Márton-napi est leírását.
A ragyogóan sikerült este emléke még itt kereng körülöttünk. A hangulat, a főszereplő ételek, italok méltóak voltak klubunk 3 éves fennállásának csendes megünneplésére. Igen, három évesek lettünk. Van, akik akkor szültek, s már visszatértek hozzánk, vannak, akik mostanában szültek és még nincsenek velünk. De együtt vagyunk sokan, mienk ez a három, sok élménnyel gazdag év. Még nem annyi, hogy nagyobb felhajtást csináljunk, de azért örömteli dolog ez.
Rokolya Peti megint Mártonhoz illőt remekelt. Múködtek a pirítós sütők, tepertő, máj és zsír került a szeletekre, lilahagymás kísérettel.
Újítása, hogy a liba mellé kacsát is érdemes az asztalra tenni, ahogy körbenéztem a teremben, jó ötlet volt. Remélem, nekem is sikerült közmegelégedésre szép, a feláldozott szárnyasok mellé is illő újborokat felkutatnom:
1. Neszmélyi Irsai Olivér, Szőllősi Mihály,
2. Töki Chardonnay, pátyi pince bora, hordóminta,
3. Csopak-Balatonakali Merlot-Kékfrankos rose, pátyi pince bora, hordóminta,
4. Szekszárdi Merlot-Kékfrankos- Pinot noir, Sárosdi pince,
5. Villányi rose (Merlot-Pinot noir-Portugieser-Zweigelt), Gere-Weninger,
6. Villányi Portugieser, Günczer Tamás,
7. Villányi Portugieser, Polgár Pince,
Külön örömmel tudatom Veletek, hogy a kóstolási sorból első borunk, a Neszmélyi Irsai Olivér alkotóját, Szőllősi Mihályt ismét jelölték az Év Borásza címre. Bár emberi és boros élményeim miatt mindegyik jelöltnek drukkolok (Miska mellett, Frittmann János, Lőrincz György, Légli Ottó, Konyári János), de Szőllősi Mihály könnyed, elegáns Irsaija még friss emlék.
A többi jelöltről azért nem írok most többet, mert úgy tűnik, hogy az akkori győztes (Garamvári Venczel) kivételével ugyanazok vannak a listán. Okkal, nem véletlenül. Pár sorban tavaly már mindegyiket bemutattam. Sok érv szól mindegyikük mellett, miért is kellene nekik győzniük. Bármelyiküknek.
Visszakanyarodva a mi kóstolónkra, megint bebizonyosodott, hogy a média által súlykolt sztárnevek mellett -olykor helyette!- érdemes odafigyelni a ritkábban vagy egyáltalán nem emlegetett borászok alkotásaira. Mint tapasztalhattátok, bizalmas ügyek ezek, ezért ha összezavarodnátok a sok névtől, tárcsázzatok, próbálok segíteni, ha tudok.
Szőllősi Mihályt és szép újborát már említettem. Most Günczer Tamás lendületes Portugieserjéről kell szólnom. A bor magáért beszélt, különösen a folyamatosan köztudatban tartott Polgár Pince Portugieserjével összehasonlítva. Míg ez utóbbi iskola terméke érezhetően lapos, feledhető cash-flow mutatvány volt, addig Günczer Tamás bora a fajtajelleget taníthatóan hordozó intenzív illatával, könnyeden kerekded zamatával és... (és... ma már végre meg tudom nevezni!) gyönyörű, hosszan lecsengő ötödik ízével, fajtája szép példája volt.
A rosék közül valószinűleg még friss palackozása miatt illatában visszafogottabb volt a Gere-Weninger Rose. Ehhez képest rendkívül kifinomult, "több hangszeren játszó" gazdag íz- és aromavilág jellemezte. Szerintem érdemes későbbi megkóstolásra.
Sok reményt fűztem a Sárosdi pince roséjához. Úgy 4-5 éve járhattam náluk, akkor nagyon szép borokat mutattak. Mai napig él ízemlékeimben a szétrongyolt becsületű rizlingszílváni egy szép példánya. 2007-es Roséjuk azonban most nem hagyott mélyebb nyomot, de a jó emlékek miatt továbbra is figyelni fogom a pincét.
Az asztalra került két pátyi hordóminta karakteres rusztikusságával jól mutatta meg a különbséget a kezelt, stabilizált, palackbazárt készborok és az öntisztuláson még épp, hogy áteső, kezeletlen nyersborok között. A magam részéről langsam spazieren (nyelvtan ok?) vagyok e kis pince boraival, de felnőttebb állapotukban fogunk még velük találkozni. Mai rusztikusságuk a már szépeket jövendelő illat- és zamatképekkel összhangban -úgy vélem- jó kísérője volt a nehéz madárhúsoknak.
Míg a korán piacra dobható borok és a cash-flow kapcsolata ismert borgazdasági fogalom, és fontosságát nem kell bemutatanom, addig az ötödík íz, mint fogalom, nekem új volt. A japán konyha révén terjed így, e néven.
Mi a bornál eddig legfeljebb, mint szép lecsengésű (hosszú) utóíz néven vagy ellenkezőleg rövid, esetleg diszharmónikus utóíz néven utaltunk rá. Tőlem már hallhattatok a szép erjedés egy egyedien felismerhető utóíz fogalmáról. Mai napig nehezen tudom elmondani ezt a kiteljesedő megelégedettség érzettel párosuló érzetet. Hát ezt az étel/ital lenyelése utáni (tán még egy kis jóleső böfi is hozzátartozik, mint a törököknél) komplex ízérzetet emelte az ötödik íz rangjára a japán konyhaművészet az édes, sós, savanyú, keserű ismert alapízek mellé. Igazuk van. Ez a sokszólamú ízérzet nem írható le az édes-sós-savanyú-keserű szavak kombinációival, költői kiterjesztéseivel.
Étel-ital élvezetünkben ez a lenyelés utáni ízérzet meghatározó szerepű. Elégedettek-elégedetlenek, jólesően ellazult vagy épp hiányérzettel küzködők leszünk utána. Egy-egy szebb utóíz emlékképe memóriánkba beépül, mint az én 50 éve evett ángyikám kukorésének kellemessége, az 5 éve előszőr evett tonhalsalátám, vagy az 1972-es évjáratú legendás 6 puttonyos tokaji kóstolási emléke a '80-as évek elejéről.
Rejtve maradhatott ez a dolog idáig, mert míg egy zenerészlet bármikor előugrik füttyös szánkra avagy dúdoló ajakinkra (fűrdőszoba), az utóíz kellemetes memóriaképének kivetítésére szavainkon, tollunkon kívül alig van felemlegethető közvetítő szervünk. Maga elé motyogva pedig ki beszél, mit szólnának hozzá (vö. dúdolás= jó kedve van, s ez pozitív)? Ha meg sokat ír olyasmikről, amik SMS-nyelven kifejezhetetlenek, akkor se oly jó a megítélése, mint egy fütyürészőnek (még jobb kedve van!).
Leginkább a filmművészetben történtek többekhez eljutó, érzékletes próbálkozások: Huszárik Zoltán-Sára Sándor képkölteményében a Latinovits alakította Szindbád ül együtt egy asztalnál egy aranysárgán gőzőlgő levesfelület fölé emelkedő, kibuggyanó velőjű levescsonttal. Másik itt adekvátabb képemlékem Louis de Funes fenomén karakter alakítása egy korty bor után. De ma már kevesekhez jut el Marcel Proust, akit egy madeleine (teasütemény) és egy csésze tea találkozásának látvány és ízképe egy háromkötetes feltolulásra indított az Eltűnt idő myomában.
Fast-os (pssz! angol) korszakunkban már nem divatos példák ezek. De ezzel a rohanással sokunknak tele van már a ... bugyruk. A mókus meg tud állni a mőkuskerékben, de az elvárások pénzspirálján felfelé kell igyekezni, különben lecsúsznak -gondolják sokan. Jó dolog, hogy ma már többen tudatosan megállnak olykor-olykor.
Slow food, már beszéltem Nektek erről. Néha ráérősen leülni egy jó helyen, barátokkal, a kedvessel. Beszélgetni is lehet. Asztal is lehet, rajta finomságokkal. Egy óra? Kettő? Négy? Annyi, amennyi. A jóérzésig. A leülepedésre kész emlékkép kialakulásáig, ami a következő alkalomig kitart, s átsegít a multi-taskos fast-os tevékenységeinken. Akik áttréningezték magukat erre elfelejtik a mozgáskényszeres spirálérzetet. Újra az emberibb mókuskereket látják, amit időnként meg lehet állítani, ki lehet szállni belőle, s töltekezni lehet az újabb futamig.
Hát én azt mondom, gyertek a Borklubba, gyakoroljuk be ezt az ötödik izt saját és közös örömünkre. Az se lesz baj, ha egy kis diszkrét böfi íze teljesíti ki az érzést. Ha pedig találunk szavakat egymás felé, ami ezt a jó érzetet leírja, örüljünk neki, még ha szokatlan is hétköznapi fogalomrendszerünkben.
Gazdagodunk általa. Közösen.
És bocsássatok meg annak, aki -többnyire örömködve, néha morgolódva- ennyit ír ilyesmi témákról.
Üdv, Ritecz János
Ugyan már a következő Borklubra készülünk, de most, hagolódás közben, feltolult bennem néhány szó múltkori Szent Márton napi libás-újboros klubestünkről. A sokszor negatív oldaláról emlegetett média révén egy új ismerethez is jutottam egy olyan témában, amit a japánok is csak mostanában tanítgatnak a rácsodálkozó franciáknak. A hangolódás az új klubestre és az új ismeret szintézise így hozta ki belőlem végre a Márton-napi est leírását.
A ragyogóan sikerült este emléke még itt kereng körülöttünk. A hangulat, a főszereplő ételek, italok méltóak voltak klubunk 3 éves fennállásának csendes megünneplésére. Igen, három évesek lettünk. Van, akik akkor szültek, s már visszatértek hozzánk, vannak, akik mostanában szültek és még nincsenek velünk. De együtt vagyunk sokan, mienk ez a három, sok élménnyel gazdag év. Még nem annyi, hogy nagyobb felhajtást csináljunk, de azért örömteli dolog ez.
Rokolya Peti megint Mártonhoz illőt remekelt. Múködtek a pirítós sütők, tepertő, máj és zsír került a szeletekre, lilahagymás kísérettel.
Újítása, hogy a liba mellé kacsát is érdemes az asztalra tenni, ahogy körbenéztem a teremben, jó ötlet volt. Remélem, nekem is sikerült közmegelégedésre szép, a feláldozott szárnyasok mellé is illő újborokat felkutatnom:
1. Neszmélyi Irsai Olivér, Szőllősi Mihály,
2. Töki Chardonnay, pátyi pince bora, hordóminta,
3. Csopak-Balatonakali Merlot-Kékfrankos rose, pátyi pince bora, hordóminta,
4. Szekszárdi Merlot-Kékfrankos- Pinot noir, Sárosdi pince,
5. Villányi rose (Merlot-Pinot noir-Portugieser-Zweigelt), Gere-Weninger,
6. Villányi Portugieser, Günczer Tamás,
7. Villányi Portugieser, Polgár Pince,
Külön örömmel tudatom Veletek, hogy a kóstolási sorból első borunk, a Neszmélyi Irsai Olivér alkotóját, Szőllősi Mihályt ismét jelölték az Év Borásza címre. Bár emberi és boros élményeim miatt mindegyik jelöltnek drukkolok (Miska mellett, Frittmann János, Lőrincz György, Légli Ottó, Konyári János), de Szőllősi Mihály könnyed, elegáns Irsaija még friss emlék.
A többi jelöltről azért nem írok most többet, mert úgy tűnik, hogy az akkori győztes (Garamvári Venczel) kivételével ugyanazok vannak a listán. Okkal, nem véletlenül. Pár sorban tavaly már mindegyiket bemutattam. Sok érv szól mindegyikük mellett, miért is kellene nekik győzniük. Bármelyiküknek.
Visszakanyarodva a mi kóstolónkra, megint bebizonyosodott, hogy a média által súlykolt sztárnevek mellett -olykor helyette!- érdemes odafigyelni a ritkábban vagy egyáltalán nem emlegetett borászok alkotásaira. Mint tapasztalhattátok, bizalmas ügyek ezek, ezért ha összezavarodnátok a sok névtől, tárcsázzatok, próbálok segíteni, ha tudok.
Szőllősi Mihályt és szép újborát már említettem. Most Günczer Tamás lendületes Portugieserjéről kell szólnom. A bor magáért beszélt, különösen a folyamatosan köztudatban tartott Polgár Pince Portugieserjével összehasonlítva. Míg ez utóbbi iskola terméke érezhetően lapos, feledhető cash-flow mutatvány volt, addig Günczer Tamás bora a fajtajelleget taníthatóan hordozó intenzív illatával, könnyeden kerekded zamatával és... (és... ma már végre meg tudom nevezni!) gyönyörű, hosszan lecsengő ötödik ízével, fajtája szép példája volt.
A rosék közül valószinűleg még friss palackozása miatt illatában visszafogottabb volt a Gere-Weninger Rose. Ehhez képest rendkívül kifinomult, "több hangszeren játszó" gazdag íz- és aromavilág jellemezte. Szerintem érdemes későbbi megkóstolásra.
Sok reményt fűztem a Sárosdi pince roséjához. Úgy 4-5 éve járhattam náluk, akkor nagyon szép borokat mutattak. Mai napig él ízemlékeimben a szétrongyolt becsületű rizlingszílváni egy szép példánya. 2007-es Roséjuk azonban most nem hagyott mélyebb nyomot, de a jó emlékek miatt továbbra is figyelni fogom a pincét.
Az asztalra került két pátyi hordóminta karakteres rusztikusságával jól mutatta meg a különbséget a kezelt, stabilizált, palackbazárt készborok és az öntisztuláson még épp, hogy áteső, kezeletlen nyersborok között. A magam részéről langsam spazieren (nyelvtan ok?) vagyok e kis pince boraival, de felnőttebb állapotukban fogunk még velük találkozni. Mai rusztikusságuk a már szépeket jövendelő illat- és zamatképekkel összhangban -úgy vélem- jó kísérője volt a nehéz madárhúsoknak.
Míg a korán piacra dobható borok és a cash-flow kapcsolata ismert borgazdasági fogalom, és fontosságát nem kell bemutatanom, addig az ötödík íz, mint fogalom, nekem új volt. A japán konyha révén terjed így, e néven.
Mi a bornál eddig legfeljebb, mint szép lecsengésű (hosszú) utóíz néven vagy ellenkezőleg rövid, esetleg diszharmónikus utóíz néven utaltunk rá. Tőlem már hallhattatok a szép erjedés egy egyedien felismerhető utóíz fogalmáról. Mai napig nehezen tudom elmondani ezt a kiteljesedő megelégedettség érzettel párosuló érzetet. Hát ezt az étel/ital lenyelése utáni (tán még egy kis jóleső böfi is hozzátartozik, mint a törököknél) komplex ízérzetet emelte az ötödik íz rangjára a japán konyhaművészet az édes, sós, savanyú, keserű ismert alapízek mellé. Igazuk van. Ez a sokszólamú ízérzet nem írható le az édes-sós-savanyú-keserű szavak kombinációival, költői kiterjesztéseivel.
Étel-ital élvezetünkben ez a lenyelés utáni ízérzet meghatározó szerepű. Elégedettek-elégedetlenek, jólesően ellazult vagy épp hiányérzettel küzködők leszünk utána. Egy-egy szebb utóíz emlékképe memóriánkba beépül, mint az én 50 éve evett ángyikám kukorésének kellemessége, az 5 éve előszőr evett tonhalsalátám, vagy az 1972-es évjáratú legendás 6 puttonyos tokaji kóstolási emléke a '80-as évek elejéről.
Rejtve maradhatott ez a dolog idáig, mert míg egy zenerészlet bármikor előugrik füttyös szánkra avagy dúdoló ajakinkra (fűrdőszoba), az utóíz kellemetes memóriaképének kivetítésére szavainkon, tollunkon kívül alig van felemlegethető közvetítő szervünk. Maga elé motyogva pedig ki beszél, mit szólnának hozzá (vö. dúdolás= jó kedve van, s ez pozitív)? Ha meg sokat ír olyasmikről, amik SMS-nyelven kifejezhetetlenek, akkor se oly jó a megítélése, mint egy fütyürészőnek (még jobb kedve van!).
Leginkább a filmművészetben történtek többekhez eljutó, érzékletes próbálkozások: Huszárik Zoltán-Sára Sándor képkölteményében a Latinovits alakította Szindbád ül együtt egy asztalnál egy aranysárgán gőzőlgő levesfelület fölé emelkedő, kibuggyanó velőjű levescsonttal. Másik itt adekvátabb képemlékem Louis de Funes fenomén karakter alakítása egy korty bor után. De ma már kevesekhez jut el Marcel Proust, akit egy madeleine (teasütemény) és egy csésze tea találkozásának látvány és ízképe egy háromkötetes feltolulásra indított az Eltűnt idő myomában.
Fast-os (pssz! angol) korszakunkban már nem divatos példák ezek. De ezzel a rohanással sokunknak tele van már a ... bugyruk. A mókus meg tud állni a mőkuskerékben, de az elvárások pénzspirálján felfelé kell igyekezni, különben lecsúsznak -gondolják sokan. Jó dolog, hogy ma már többen tudatosan megállnak olykor-olykor.
Slow food, már beszéltem Nektek erről. Néha ráérősen leülni egy jó helyen, barátokkal, a kedvessel. Beszélgetni is lehet. Asztal is lehet, rajta finomságokkal. Egy óra? Kettő? Négy? Annyi, amennyi. A jóérzésig. A leülepedésre kész emlékkép kialakulásáig, ami a következő alkalomig kitart, s átsegít a multi-taskos fast-os tevékenységeinken. Akik áttréningezték magukat erre elfelejtik a mozgáskényszeres spirálérzetet. Újra az emberibb mókuskereket látják, amit időnként meg lehet állítani, ki lehet szállni belőle, s töltekezni lehet az újabb futamig.
Hát én azt mondom, gyertek a Borklubba, gyakoroljuk be ezt az ötödik izt saját és közös örömünkre. Az se lesz baj, ha egy kis diszkrét böfi íze teljesíti ki az érzést. Ha pedig találunk szavakat egymás felé, ami ezt a jó érzetet leírja, örüljünk neki, még ha szokatlan is hétköznapi fogalomrendszerünkben.
Gazdagodunk általa. Közösen.
És bocsássatok meg annak, aki -többnyire örömködve, néha morgolódva- ennyit ír ilyesmi témákról.
Üdv, Ritecz János
