Képek

 

Meghívó:

Köszönet Péternek a helyszín és a hozzávalók felajánlásáért. Én azt hiszem, hogy a reklámrészt nyugodtan elfogadhatjuk, mert a helyszínt és az ott eddig elvégzett munkákat látva, Rokolya Peti elgondolásait első kézből meghallgatva, tisztább képetek lesz vállalásának mértékéről ebben a zavaros világban.

Ráadásul a kis túra fel a Hegyre, majd lefelé egy szép nyárestében rendkívül kellemes lesz.

Eddig 10 fő jelentkezett a Borklubra.

Nekem a jun. 10-e kissé szoros lett, de olyan régen találkoztunk, hogy javasolom, célozzuk meg ezt a dátumot. Ha ez nem jönne be, akkor sziklaszlárdan lőjük a junius 24-e, pénteki napot.

Tudjátok, ha Péterrel dolgozunk együtt, akkor szigorú idősávot szoktam megadni. Most sem lesz másképp: érkezés 19.45-20.00 óra között.

Min. 15 fő jelentkezővel megtartjuk a klubot.

Még én sem tudom, a Peti milyen meglepetést akar bemutatni, de azért hozok szép fajtaborokat is az értékelési tréning fejlesztéséhez.

Bár újvilági borokat régen kóstoltunk, már akkor megállapítottuk, vannak közöttük kiváló ár/érték aránnyal rendelkezők. Ezért a pontozást annyiban fogjuk bővíteni, hogy egy 5-ös skálán erre is rákérdezek majd.

Ez az alkalom az évek során a harmadik pontozási gyakorlat lesz. A Borklub kemény magja már eléggé felkészült ahhoz, hogy értékelésüket összegezzük és közreadjuk közösségünknek. Akik ritkábban jártak vagy újonnan jönnek azok se aggódjanak, nem lesz néma csend most sem. Felvezetem a borokat, ahogy szoktam, de ki is beszéljük, milyen értékeket/hibákat találunk bennük. Magát a tényt felismerve, megismerve, a külön-külön adott értékelési szempontoknál megadott ponthatárok között mozogva, meglepően reálisan összegezhetők a vélemények.

No várjatok, mindjárt keresek Nektek egy pontozótáblát, amit direkt ilyen borkedvelő alkalmakra készítettem, annó. Lehet otthon gyakorolni. Mint láthatjátok, hiányzik a leírásokból az olyan duma, mint " friss erdei málna és fekete gyümölcsök aromája

 A múltkori pontozólapjaitokat átnézve egészen szép, reális pontokat figyeltem meg.  Ne féljetek hát a közzétételtől. Ezzel is közösségünket szolgáljuk. Tájékoztatást adunk azoknak, akik még nem mélyültek el ennek a nagy kultúrának megismerésében, de érdeklődnek már annyira, hogy maguknak vagy ajándékba szép, értékes borokat keressenek. Segítjük őket, hogy merjenek vásárolni ebben -a más árukhoz hasonlóan becsali világban-  ahol a bor esetében a kábítószer minőségtől egészen a kulináris örömök fenséges kísérője szintjéig terjed a választék mindenféle rejtett tankcsapdákkal kísérve.

Mint láthatjátok, hiányzik a leírásokból az olyan duma, mint " friss erdei málna és fekete gyümölcsök aromája találkozik ... folyt. köv.

... a domboldali terroir-on lágyan elterülő mélytrágyás lóistálló frissen csurrantott léutánpótlásának illatával egy teliholdas (tudjátok, holdfázisok illatokra gyakorolt hatása) alkonyban.  Ekkora baromságot is csak én vagyok képes kitalálni ma, de várjatok, fél év múlva már írni fogják lapjaikon bormédia kommunikátoraink.

Tehát kedves borbíra gyakornokok, ne legyen gátlásotok. Ilyen dagályröppentyűket senki sem vár el tőletek. Ha mégis felismertek egy-egy gyümölcsöt, az őszi erdő hullott leveleinek illatát, feltűnik -reméljük csak a még kellemes mértékben- az animalitásnak mondott izzadt lószag egy évjáratos vörösben, örüljünk neki. Ha mindez harmóniába is rendeződik, akkor majd magas pontot fog érni. Ha pedig szóban is egyezik többünk felismerése, akkor közös lesz az öröm. Ennyi. Mi éljük csak a való világot és ne görcsöljünk sokszor álérzések, álszavakkal való kifejtésének kényszerében csak azért, hogy a bordivat média által sugározni vélt elvárásoknak megfeleljünk.

Fel tehát a Pincehegyre! Borklub erdei hangulatban. Az Újvilág borait kóstolni az ódon pincék között! Nem semmi.  Ellentmondás? Vagy majd új harmóniába rendeződnek a dolgok?

Engedjük magunkra ezt a gondolatot és hagyjuk, hadd fejtse ki akár paradigma váltó hatását. Szükségünk van érzékelési rugalmasságunk fejlesztésére ebben az egyre gyorsabb válaszokat követelő változó világban.