Épül Egyesületünk munkája nyomán a Forrási téren a Lőrinc oszlop. Ennek a belsejében kialakítottunk egy titkos fülkét, azért, hogy az építés befejeztével, eltehessünk oda néhány emléket a mából és néhány üzenetet a jövőnek szánva.  Az avatáskor helyeznénk el az üzeneteket.


Az elhelyezett üzeneteket, terveink szerint 20 év múlva, amikor az Egyesületünk 25 éves lesz, a 25. NYANYP rendezvényen 2029. szeptember 8- án szombaton vennék elő és adnánk át a címzetteknek.

 

Mit szeretnénk, mint Egyesület küldeni a jövőbe a jövő generációjának. Néhány napilapot, üzenetet a jövő generációjának a jövő Egyesületének, emléket korunkról, stb. Egyesületünk első öt évének rövid történetét, letelepedésünk nehézségeiről, örömeiről néhány emléket.

Hogyan tudtok ti is csatlakozni ehhez? Nagyon könnyen, ha előtte megkapjuk lezárt és megcímzett borítékban a leveleket, üzeneteket, akkor azok is â01Eutaznakâ01D a jövőbe.

Írhattok bárkinek, magatoknak, családtagoknak, a leendő gyermekeiteknek, unokáknak. Elképzelhetitek a jövőt és majd akkor össze is hasonlíthatjátok. Sokat fog addig változni a világ, sokan már nagyszülők lesznek, 50-60 vagy akár 70 évesek.  Persze fő az optimizmus reméljük, megérjük és akkor is együtt lehetünk. Tarthatunk egy kanyaros találkozót is, hiszen van mozgás, családok jönnek-mennek, de úgy gondolom a kanyaros évek mindenkinek a kellemes emlékei közé fognak tartozni a tartalmas közösségi élet miatt is. 

Tehát aki csatlakozik, várjuk!

Jó ötletelést, üzenést mindenkinek!

Rokolya Péter